Talán már több mint harminc esztendeje, amikor elkezdtem vágyakozni egy piros cipő után... teltek az évek és sokszor próbálgattam ilyet is, olyat is, de mindig visszatettem a polcra, mert úgy éreztem, hogy egyik sem az igazi. Soha nem volt sürgető a keresgélés, a megtalálás, és az érzés egyre jobb lett, olyan meghitt, és békés nyugalmú, hogy vágyakozom valamire. Olyasmire, amit megteremthetnék magamnak, amit birtokolhatnék, de mégsem teszem. Egy állandósult társam lett ez az érzés, és engedtem, hogy szétáramoljon a lelkemben. Éreztem ahogy változik, én pedig formálódom tőle, általa.
Sokan többször rákérdeztek: miért nem veszel már végre egy piros cipőt, ha ennyire szeretnél?!
És tényleg! Miért is nem?
Nem azon gondolkoztam, hogy megfogalmazzam, mi az, ami lezajlik köztem és a piros cipő között. Nem is firtattam, csupán engedtem „jelen lenni” az életemben.
Éreztem, hogy szükségem van erre, valamit nagyon alakít bennem. Nem érte volna meg, hogy egyszerűen lecseréljem a cipővel.
Így érlelődtek meg bennem életérzések a vágyról, az álmainkról, céljainkról, a beteljesülésről, a birtoklásról, az elengedésről, a vélt és valós boldogságról.
Ez a „piros cipő” is változtatta, formálta értékrendem. Segített felismerni a fontos és nem fontos dolgok közötti különbséget, hogy mi is az, ami valójában boldogabbá teheti még az életet.
Hétköznapjaink dolgai nagy tanítóink, csak figyelni kell a jeleket, és engedni, hogy eljussunk általuk is felismeréseinkhez.
...és nincs piros cipőm…mégis nekem van a legtöbb a világon…mert mindegyiket megcsodálhatom …:))) de már rég nem a cipő fontos…hanem amire megtanított az annál inkább
Sokan többször rákérdeztek: miért nem veszel már végre egy piros cipőt, ha ennyire szeretnél?!
És tényleg! Miért is nem?
Nem azon gondolkoztam, hogy megfogalmazzam, mi az, ami lezajlik köztem és a piros cipő között. Nem is firtattam, csupán engedtem „jelen lenni” az életemben.
Éreztem, hogy szükségem van erre, valamit nagyon alakít bennem. Nem érte volna meg, hogy egyszerűen lecseréljem a cipővel.
Így érlelődtek meg bennem életérzések a vágyról, az álmainkról, céljainkról, a beteljesülésről, a birtoklásról, az elengedésről, a vélt és valós boldogságról.
Ez a „piros cipő” is változtatta, formálta értékrendem. Segített felismerni a fontos és nem fontos dolgok közötti különbséget, hogy mi is az, ami valójában boldogabbá teheti még az életet.
Hétköznapjaink dolgai nagy tanítóink, csak figyelni kell a jeleket, és engedni, hogy eljussunk általuk is felismeréseinkhez.
...és nincs piros cipőm…mégis nekem van a legtöbb a világon…mert mindegyiket megcsodálhatom …:))) de már rég nem a cipő fontos…hanem amire megtanított az annál inkább
Egyszer ezt jegyeztem le magamnak:
VálaszTörlés"Ifjú korunkban az álmainkban élünk. Életünk alkonyán a megvalósulatlanok romjai között."
Lám, így marad valaki örökifjú, egy álomból teremt számtalan valóságot. És ezért szeretem inkább egy másik feljegyzésemet:
"A legszebb álmaink azok, amik sosem valósulnak meg."
Ez egy teljesen új megközelítés a számomra Tőled, ezért nagyon örülök neki :)
Éjjel megint száműzött az álmatlanság a konyhába. A Jim Morrisson kötetet vittem ki magammal, gőzöm nem volt miért, pedig kutakodni is kellett utána. Találomra lapozgattam, itt-ott beleolvastam, nem mindent végig. És megakadt a szemem egy versszakaszon:
VálaszTörlés"Egy
álomnak akkor
van vége
amikor fontossá
válik"
Gondoltam ezt még hozzá kell tennem a tegnapi bejegyzésedhez...