Talán már több mint harminc esztendeje, amikor elkezdtem vágyakozni egy piros cipő után... teltek az évek és sokszor próbálgattam ilyet is, olyat is, de mindig visszatettem a polcra, mert úgy éreztem, hogy egyik sem az igazi. Soha nem volt sürgető a keresgélés, a megtalálás, és az érzés egyre jobb lett, olyan meghitt, és békés nyugalmú, hogy vágyakozom valamire. Olyasmire, amit megteremthetnék magamnak, amit birtokolhatnék, de mégsem teszem. Egy állandósult társam lett ez az érzés, és engedtem, hogy szétáramoljon a lelkemben. Éreztem ahogy változik, én pedig formálódom tőle, általa.
Sokan többször rákérdeztek: miért nem veszel már végre egy piros cipőt, ha ennyire szeretnél?!
És tényleg! Miért is nem?
Nem azon gondolkoztam, hogy megfogalmazzam, mi az, ami lezajlik köztem és a piros cipő között. Nem is firtattam, csupán engedtem „jelen lenni” az életemben.
Éreztem, hogy szükségem van erre, valamit nagyon alakít bennem. Nem érte volna meg, hogy egyszerűen lecseréljem a cipővel.
Így érlelődtek meg bennem életérzések a vágyról, az álmainkról, céljainkról, a beteljesülésről, a birtoklásról, az elengedésről, a vélt és valós boldogságról.
Ez a „piros cipő” is változtatta, formálta értékrendem. Segített felismerni a fontos és nem fontos dolgok közötti különbséget, hogy mi is az, ami valójában boldogabbá teheti még az életet.
Hétköznapjaink dolgai nagy tanítóink, csak figyelni kell a jeleket, és engedni, hogy eljussunk általuk is felismeréseinkhez.
...és nincs piros cipőm…mégis nekem van a legtöbb a világon…mert mindegyiket megcsodálhatom …:))) de már rég nem a cipő fontos…hanem amire megtanított az annál inkább
Sokan többször rákérdeztek: miért nem veszel már végre egy piros cipőt, ha ennyire szeretnél?!
És tényleg! Miért is nem?
Nem azon gondolkoztam, hogy megfogalmazzam, mi az, ami lezajlik köztem és a piros cipő között. Nem is firtattam, csupán engedtem „jelen lenni” az életemben.
Éreztem, hogy szükségem van erre, valamit nagyon alakít bennem. Nem érte volna meg, hogy egyszerűen lecseréljem a cipővel.
Így érlelődtek meg bennem életérzések a vágyról, az álmainkról, céljainkról, a beteljesülésről, a birtoklásról, az elengedésről, a vélt és valós boldogságról.
Ez a „piros cipő” is változtatta, formálta értékrendem. Segített felismerni a fontos és nem fontos dolgok közötti különbséget, hogy mi is az, ami valójában boldogabbá teheti még az életet.
Hétköznapjaink dolgai nagy tanítóink, csak figyelni kell a jeleket, és engedni, hogy eljussunk általuk is felismeréseinkhez.
...és nincs piros cipőm…mégis nekem van a legtöbb a világon…mert mindegyiket megcsodálhatom …:))) de már rég nem a cipő fontos…hanem amire megtanított az annál inkább
