A SZIGET...

Mostanában elhanyagoltam az írást, mert nagy „munkában” vagyok. Tartalmában és formájában is hamarosan megújul a shami.hu honlapom és ezzel egy időben indul egy másik is. (most már megújult...:)))) és itt is ezt az új változatot láthatod...:))))
A tartalmat én írom, a formáját pedig Vajda János „varázsolja” nekem olyanná, amilyennek megálmodtam.
Illetve sokkal szebbé…:)
Amennyire kevés írás volt eddig a honlapomon, most annál több lesz. Úgy látszik eljött az ideje annak, hogy mindent „kiírjak” magamból, és megosszam másokkal is.

Ezért egészen más témákkal foglalkoztam az utóbbi időben, és egyszer csak eszembe jutott egy esemény, és annak kapcsán a SZIGET...

Majdnem két évvel ezelőtt bombariadó volt azon a környéken, ahol lakom. Bemondta TV, rádió, hogy mikor fogják hatástalanítani. Hallottam a hírt, de valahogy ezzel egy időben el is feledkeztem róla. Azon a napon, amikor valóban elkezdődött a dolog, már kezdték lezárni a környéket. Aznapra gondoltam, hogy elmegyek orvoshoz, mert nátha gyötört, és a torkom is fájt rendesen már legalább egy hete, amin a méz és kamillatea már nem segített. El is indultam gyalogosan, mert nincs messze a rendelő, és láttam, hogy minden üzlet zárva, az utca tele rendőrökkel, és hangosbemondó ismételgette, hogy mindenki hagyja el a lakását. Valahogy még mindig nem tudatosult bennem, hogy ez már nem „pánikkeltés”, hanem tényleg komolyan kellene venni.
Persze a rendelő sem üzemelt, így hát hazafelé indultam. Egyre több rendőr terelgette az embereket, akik már futva igyekeztek minél hamarabb távozni a környékről. Alig vártam, hogy hazaérjek, és én is gyorsan elsiessek. Közben végiggondoltam, hogy ha robbanna a bomba, ez a ház is „repülne”, mert nagyon-nagyon közel van hozzá, és addigra átéltem, hogy ide tényleg nem is olyan biztos, hogy visszatérhetek…
Amikor beléptem a lakásba, megnyugodtam, és lassan körbejártam minden helyiséget, mintha „lefényképeztem” volna. Azután elővettem egy táskát, bele tettem egy ásványvizet és két kedves plüssállatkám és az ajtóban még megálltam egy pillanatra. Villámgyorsan futottak át rajtam a gondolatok: igaz, hogy a tárgyaink fontosak, és nem is egynek a hiánya valóban gondot okozna, de mennyi felesleges holmival vesszük körbe magunkat, és már tényleg el is hisszük, hogy azok nélkül nem is tudnánk élni. Pedig egyre több minden az, amire valójában nincs szükségünk, csak úgy véljük. Még egy pillanatig álltam az ajtóban, mindent „elengedtem”… és elindultam.

Nyilván nagy bajban lettem volna, ha „elszáll” mindenem, és igazán hálás vagyok, hogy nem így történt, de ez az eset arra volt „jó”, hogy még inkább tudatosítsa bennem mindazt, ahogy eddig is éltem.Mert hiszen az életünkben semmi sem véletlen…

Bármit elveszíthetünk, de egyetlen tárgy sem lehet fontosabb a szeretetünknél, és a hitünknél. Csak ezeket ne veszítsük el.

Erre a SZIGET-re önmagunkban lelhetünk, hogy azután felismerjük mi az igazi érték, hogy tudjuk kik is vagyunk valójában, és megtaláljuk helyünket a Világban. Ahol a lelkünk szabadon szárnyal, és tudjuk merre tartunk. Ahol elcsendesedve, nyugalomra, lelki békére, és boldogságra lelhetünk mindnyájan.

…rátaláltam erre a SZIGETRE...

Fotó: Internet- Euro-tv Gregus Dezső